Családi ház építés lakberendezővel Jászberényben - 2020

Egy fiatal pár keresett meg még 2017 év elején, hogy az építészeti tervek alapján tervezzem meg nekik a házat belülről és hozzá készítsem el a kiviteli terveket is, valamint az Ő szakembereikkel folyamatosan egyeztetve kisérjem végig az építkezést egészen a beköltözésig. Időben kezdtük el a tervezést, mert így még lehetőség volt jól kialakítani mindent az Ügyfeleim igényeinek megfelelően. A gépészeti tervekbe is bele tudtunk szólni, például hogy hova kerüljenek a szaniterek, hogy legyen kialakítva a gépeszeti helyiség, hova kerüljenek az osztógyűrük a fűtéshez, hol nem lesz útban és hol nem nem zavarja az esztétikai megjelenést.

Az elektromos terveket is elkészítettem a komplett házra vonatkozóan, így ezt is teljes mértékben ügyfelem igényeire tudtuk szabni. Kiderült, hogy az emeleti gardrób szekrénynek az építész nem hagyott megfelelő mélységű helyet, pedig lett volna hely egy normál mélységű gardrób szekrény részére és a szerkezeti adottságok is lehetővé tették azt, hogy a falat az építésnél 10 cm-rel arrébb építse meg a kőműves.

Mivel még a ház építése előtt kezdtük a tervezést, így szerencsére még tudtuk ezt is modósítani. A hálószobánál pedig az ágy mögötti térdfalat tervezték erdetileg túl alacsonyra. Ott is módosítottam a tervet, így az ágy mögötti fal előrébb került, lehetővé téve, hogy az ágyat meg lehessen közelíteni a fejünk beverése nélkül és még így is maradt bőven hely a szobában minden számára.

A terveket az Ügyfelem saját helybéli generálkivitelezőjével valósította meg. A cég szakembereivel többször egyeztettük a terveket személyesen az épülő házban, így a tervek szerint készült el minden.

A házat modern stílusban rendeztük be. Alap színként sok barna, bézs és szürke színt használtunk, de megjelent a házban Ügyfelem két kedvenc színe is az okker sárga és a türkiz színek. A falakat modern design tapétával dekoráltuk a Khróma Wild kollekciójából. Zömében egyedi tervezésű bútorok kerültek a házba, melyet egy jászberényi asztalos cég gyártott le. A tetőtérben a ferde födémek és falak jelentették az egyedi bútorok tervezésénél a kihívást, de sikerült a tárolási, pakolási helyeket maximálisan kihasználni. A nappliban, étkezőben és a hálószobában helyett kaptak modern kényelmes bútorok a Königs-Art stúdió bútoraiból is. A hidegburkolatokat pedig a spanyol csempe gyárak kínálatából választottuk ki, a melegburkolatok közül pedig a Haro termékei közül a vízálló laminált padlóra esett a választásunk.

A két éves közös munka során egy kis terv változtatásra is sor került, mert az emeleti vendégszobát át kellett terveznem második gyerekszobának, mivel időközben megérkezett a pár második babája is!

Az általam megtervezett dolgok szépen sorban valósultak meg és 2020 márciusában megtörtént a beköltözés a házba. Az időben elkezdett tervezés eredményeként sok hibát ki tudtunk küszöbölni, a szakemberek kész tervekből tudtak dolgozni az én szakmai segítségemmel, valamint a termék beszerzéseket is költséghatékonyan tudtunk bonyolítani, mert cégünk közvetlen kapcsolatban áll a forgalmazó nagykereskedésekkel is.

3D látványtervek:

Kivitelezés:

Elkészült földszint:

Elkészült emelet:

Portfolio

Vónya Tímea
Lakberendező, Interior Stylist
Lakberendezők Országos Szövetsége tagja