• +36302689898
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • H-P: 9-18

220m2-es családi ház átalakítása Budapesten kivitelezéssel - 2018

Budapest XVI. kerületében található családi ház átalakítására kértek fel engem és kivitelező csapatunkat. A ház 10 évvel ezelőtt épült, így jó állapotban vette meg Ügyfelem, de stílusában egy modernebb, élhetőbb házat szerettek volna kialakítani.

A ház földszinti elrendezését az új tulajdonosok igényei szerint terveztem át. Az előszoba leválasztásra került a hosszú nyitott folyosótól, kialakítottunk egy szülői hálószobát a földszinten, egy hátsó előszobát a garázsból történő bejárásnak, valamint egy új dolgozó szoba is helyett kapott a földszinten. Az új helyiségek kialakításához szárazépítéssel több új falat építettünk, valamint a nappalit egybe nyitottuk egy széles átjáró kialakításával a dolgozószobával, mely közvetlen kijárattal rendelkezik a kertbe vezető teraszra. Az otthon dolgozó családfő így szinte együtt tud lenni a családdal, de mégis külön részen tudja munkáját végezni.

A nappaliban található kandalló elbontásra került, és terveim alapján egy modern minimál stílusú kandalló lett megépítve. A konyha is modernizálásra került, asztalos csapatunk egy egyedi tervezésű, magasfényű fújt konyhabútort épített be a régi helyére.

A lépcsőházban található, tömör, régies stílusú, nyikorgó lépcső helyére, egy modern, légies lépcsőt terveztem. A lépcsőlapok fafurnérosak lettek, a rugdosó részek pedig a fal színére lettek festve, így a lépcső továbbra is teljes mértékben tisztítható maradt. Az üveg korlát a tér légiességét adta vissza, és modernséget hozott a lépcsőházba.

Utánna Utánna
Elötte Elötte

A házban található 2 db fürdőszoba és a kő burkolatok teljes mértékben elbontásra kerültek. Helyükre modern, elegáns csempék, új szaniterekkel lettek betervezve. A házban sötétbarna famintás kőlapok vonulnak végig, illeszkedve a nappali és a dolgozó laminált padlójához.Az új dolgozó szoba, valamint a leválasztott előszoba és folyosóra Nobo radiátorok kerültek be a fűtés megoldására, mert nem szerették volna a meglévő radiátoros fűtést tovább bővíteni, a magas szerelési költségek miatt. A házban a tárolás megoldására nagy, egyedi gyártású gardrób szekrények kerültek be a lépcső alá, az új előszobákba, valamint a szülői hálószobába.

3D látványtervek:

Eredeti állapot:

Elkészült állapot:

Alaprajzok:


Vónya Tímea

Lakberendező, Interior Stylist
Attraktív Design Studio alapítója
Lakberendezők Országos Szövetségének tagja
© 2021 Attraktiv Design Studio Bt. Minden jog fenntartva.