Budapesti társasházi lakás felújítása kivitelezéssel - 2018

Az 54 m2-res öreg lakás teljes áttervezésére és felújítására kaptunk megbízást. Ügyfelünk kívánsága egy modern, elegáns lakás kialakítása volt, ahol sok a pakolóhely és megfelelő a világítás minden helyiségben.

Az előszoba részen található kis tárolóhelyiségeket elbontottuk és a helyükre modern, egyedi tervezésű és gyártású, minden helyet kihasználó beépített szekrények kerültek, asztalos csapatunk munkájának eredményeként. A konyha szűkős helye miatt a hűtő és a kamraszekrény is kikerült az előszoba részre. A hely jobb kihasználása miatt a konyha ajtót megszüntettük, és egy szélesebb átjárót hagytam az előszoba irányába, így a hűtő és kamaraszekrény könnyen elérhetővé vált főzés közben is.

A fürdőszoba is teljes átalakításon esett át. Modern zuhanykabin került a kád helyére, az elegáns mosdó és mosdószekrény mellett pedig helyet kapott a mosógép is.

A lakás színeiben főként a pasztell színek szerepelnek, de belecsempésztünk egy kis arany színt is a hálószoba és a nappali tapétáival, melyek a Harlequin cég kollekciójából kerültek ki.

A helyek teljes kihasználása érdekében a hálószobában az ágy és az éjjeliszekrények is egyedi gártásúak lettek, valamint a nappaliban helyet kapott étkező bútorokat és az ülőgarnitúrát is egyedi méretben készítette el a Königs-Art bútor stúdió.

A világítás kialakítása álmennyzetekkel és csillárok elhelyezésével lett megoldva. A végeredmény egy modern, kényelmes otthon lett, melyben a tárolási igényeket is sikerült jól megoldanunk.

3D látványtervek:

Eredeti állapot:

Kivitelezés:

Elkészült lakás:

Alaprajzok:

Portfolio

Vónya Tímea
Lakberendező, Interior Stylist
Lakberendezők Országos Szövetsége tagja