Század elején épült Art Deco stílusú ház felújítása - 2014

Budapest XVIII. kerületében található nagypolgári családi ház teljes felújítására került sor. A tulajdonos a ház eredeti stílusát és hangulatát megtartva szerette volna a felújítást és átalakítást megoldani. A ház teljesen új ruhát kapott kívül- belül, megtartva az eredeti nyílászárókat, melyeket asztalos szakember újított fel.

Az üveges verandáról a századelő házaira jellemző hallba léphetünk, ahol az 1920-30-as években hódító Art Deco  stílusú bútorai kerültek elhelyezésre, és főként az étkező szerepét töltik be. A falon Dedar Sassy Oro tapéta pompázik az Art Deco stílus jegyeit erősítve.

A konyha színei és anyagai a házban található többi Art Deco bútorhoz lettek igazítva. A konyha modern háztartási gépekkel lett felszerelve a Nardi rusztikus családjából.

Néhány régi ajtó befalazásával egységesebb tereket nyertünk és jobb lett a terek kihasználása. A fürdő mellé így került kialakításra egy különálló WC és egy gardrób szoba is. Fő stílusjegyként  sakktáblaszerűen lerakott fehér-fekete járólapok kerültek ezekbe a helyiségekbe. A mosó és szárítógépet a gardrób szoba mély szekrényeibe rejtettük.

A hallból nyíló nappaliból két másik helyiség a hálószoba és a dolgozó szoba is nyílik, ezért a nappali berendezése komplikáltabb feladat volt, hiszen a falakat nagy ajtók tagolták. A nappaliban egy beszélgető és  egy TV sarok került kialakításra valamint egy  cserépkályha is helyet kapott, mely már a modern pellet kályhák családjába tartozik és kiválóan alkalmas a ház padlófűtésének biztosítására.  A padlófűtéshez alkalmas francia halszálkás fapadló került ezekbe a helyiségekbe. A falakra pedig Harlequin Arkona tapétája került díszítésnek. A hálószoba bútorai bútor restaurátor által felújított eredeti század eleji Art Deco bútorok lettek.

A dolgozóban mivel a házigazda sokat dolgozik otthon és ehhez 2000 db-os szakkönyvtára van, egy egyedileg tervezett könyvespolcot  álmodtam meg, mely magába rejti a Hi-Fi berendezést is.

Vónya Tímea
Lakberendező, Interior Stylist
Lakberendezők Országos Szövetsége tagja

© 2017 Attraktiv Design Studio Bt.

Please publish modules in offcanvas position.